2016. május 5., csütörtök

Tejszínes cukkinis rakott burgonya

Egyszerű ízek, egy könnyen elkészíthető ételben, ami nagyon finom. A citromos salátával nagyon jól kiegészítik egymást. 



Tejszínes cukkinis rakott burgonya

Hozzávalók:

  • kb 35 dkg cukkini
  • 6 db nagyobb saláta burgonya
  • 1 tojás
  • 2,5-3 dl tejszín
  • bors
  • szerecsendió
  • sajt
  • 25 dkg darált hús
  • 1 kis vöröshagyma
  • 1 ek olaj

Elkészítés:
  1. A vöröshagymát apróra vágtam és kevés olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst és fehéredésig pároltam. Sóztam, borsoztam. Addig  pároltam, míg az összes folyadékot elforrta.
  2. A burgonyát sós vízben héjastól megfőztem, majd megpucoltam és felkarikáztam.
  3. A cukkinit megpucoltam, majd felkarikáztam.
  4. A tejszínt összekevertem a tojással és picit megsóztam.
  5. Egy kisebb tepsit kivajaztam, majd rétegezni kezdtem a hozzávalókat: burgonya, darált hús, cukkini, darált hús, burgonya. Közben a burgonyát és a cukkinit is picit sóztam.
  6. Végül ráöntöttem a tejszínt és a tetejére tettem a sajtot (pannónia).
  7. Előmelegített 170 fokos sütőben kb 45 perc alatt készre sütöttem.


Citromos fejes saláta

Hozzávalók:
  • 1 fej saláta

Öntet:
  • 2 ek cukor
  • 50 ml citromlé
  • 2 dl víz
  • 1 csipet só
Elkészítés:
  1. A salátát feldaraboltam, leveleire szedtem és megmostam.
  2. Lecsöpögtettem, majd egy tálba tettem.
  3. Az öntet hozzávalóit kikevertem és a salátára öntöttem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése