2015. szeptember 25., péntek

Töltött virág





Töltött virág


Hozzávalók
Tészta:

  • 50 dkg liszt
  • 1 élesztő
  • kb 3-3.5 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 1 csapott ek só
  • 2-3 ek olaj

Töltelék:

  • vaj
  • kb 6 ek tejföl
  • bors
  • 1 fej lila hagyma
  • 30 dkg sonka
  • 20 dkg sajt
  • fél doboz konzerv kukorica

Tetejére:

  • 1 felvert tojás
  • lenmag

Elkészítés:

  1. A lisztet egy nagy tálba tettem a sóval.Kézi habverővel elkevertem.(Hatása olyan, mintha átszitálnám.) 1dl tejet meglangyosítottam és elkevertem a cukorral, majd belemorzsoltam az élesztőt és megszórtam picit liszttel. Hagytam felfutni az élesztőt.
  2. A maradék tejhez adtam az olajat.
  3. Mindent a liszthez adtam és összegyúrtam, dagasztottam. Félretéve meleg helyen, letakarva hagytam a duplájára kelni.
  4. 4 részre osztottam. Közben egy 26 cm-es tortaformát kikentem vajjal.
  5. Kisodortam az első tésztát. Kicsit megvajaztam. Megkentem 2 kanál tejföllel, sóztam,borsoztam. Rászórtam az 1/3át a sonkának, kukoricának, hagymának és reszelt sajttal zártam le. Ismét egy tészta, vaj, majd a töltelék, tészta, töltelék és a tetejét tésztával zárjuk. A szélénél picit lenyomkodtam.
  6. A tetejét megkentem felvert tojással, bevagdostam csillag alakban és megszórtam lenmaggal. Hagytam 20 percet kelni és közben előmelegítettem a sütőt 170 fokra. 
  7. Sütésnél figyelni kell arra,hogy a teteje nehogy megégjen. Ha úgy látjuk ez a lehetőség fennáll, fedjük le alufóliával. 
  8. Kb 30-40 perc alatt sül meg szép pirosra és a közepe sem marad nyers.

Kacsanyak leves grízgaluskával


Kacsanyak leves grízgaluskával

Hozzávalók:
  • 2-3 kacsanyak
  • 1 nagy sárgarépa
  • 1 petrezselyem gyökér
  • 1 l húsleves
  • petrezselyem
  • bors
    Grízgaluska:
    • 1 tojás
    • búzadara
      Elkészítés:
      1. A megtisztított felkarikázott zöldséget kevés olajon megpároltam. 
      2. Hozzáadtam a feldarabolt nyakat.Tovább pároltam, majd felöntöttem húslevessel. 
      3. Puhára főztem, utána ízesítettem illetve pótoltam az elfőtt folyadékot. 
      4. A tojást a sóval és a darával kikevertem és a lobogó vízű levesbe szaggattam. 
      5. Megvártam, míg megfőnek és megszórtam petrezselyemmel.

      2015. szeptember 21., hétfő

      Almalében párolt csirkemell pirított gombával és sajttal





      Almalében párolt csirkemell pirított gombával és sajttal


      Hozzávalók:

      • 1 egész csirkemell filé
      • 25 dkg barna champion
      • 2 dl 100%-os almalé
      • bors
      • olaj
      • 1-1,5 dl tejszín
      • 5-10 dkg sajt

      Elkészítés:

      1. A csirkemellet 4 szeletre vágtam. Sóztam, borsoztam és egy jénai tálba tettem pici olívaolajjal, majd állni hagytam 30 percet.
      2. Ráöntöttem az almalevet, befedtem alufóliával és 160 fokos sütőben puhára pároltam.Levettem a fóliát és hagytam, hogy a maradék folyadék elforrjon.
      3. Közben a gombát felkockáztam és kevés zsiradékon sóval, borssal megpirítottam 2 adagban, hogy ne párolódjon.
      4. A gombát a húsra szórtam, ráöntöttem a tejszínt és ráreszeltem a sajtot. Visszatettem a sütőbe, amíg a sajt elkezd pirulni.
      5. Sáfrányos rizzsel tálaltam. A rizs párolásához használt forró vizet keverem el 1 mokkáskanálnyi sáfránnyal és ezzel öntöm fel a megpirított rizst.


      Burgonyás zelleres gratin



      Burgonyás zelleres gratin

      Hozzávalók:

      • 2 nagy burgonya
      • 1 kisebb zeller gumó
      • bors
      • 4 dl tejszín
      • 10 dkg sajt
      • szerecsendió
      • 1 gerezd fokhagyma
      • pici vaj a forma kikenéséhez

      Elkészítés:

      1. A megtisztított burgonyát és zellert gyalu segítségével vékonyra szeleteljük.
      2. Egy jénai tálat bedörzsölünk egy félbevágott gerezd fokhagymával, majd kivajazzuk.
      3. A tejszínt egy tálba öntjük és hozzá reszeljük a sajtot. Fűszerezzük és összekeverjük a zöldséggel.
      4. A jénai tálba pakoljuk és kicsit elrendezgetjük.
      5. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.A jénai tálat befedjük alufóliával és egy nagyobb tepsibe állítjuk. Vizet töltünk mellé, majd a sütőbe tesszük. Így sütjük 1 órán keresztül, majd a fóliát levéve még egy órát, míg megpirul a teteje. 
      6. A sütőből kivéve picit hülni hagyjuk, majd már fogyasztható is. Köretként vagy magában is megállja a helyét.


      2015. szeptember 20., vasárnap

      Palota kocka




      Palota kocka

      Hozzávalók:

      • 6 tojás
      • 6 ek cukor
      • 6 ek liszt

      Túrós réteg:

      • 45 dkg túró
      • 15 dkg porcukor
      • 15 dkg vaj
      • 1 tk vanília aroma

      Pudingos réteg:

      • 2 csomag vaníliás puding
      • 7 dl rostos őszibaracklé 100%-os

      Tetejére:

      • 3 dl habtejszín
      • 2 csomag vaníliás cukor

      Díszítés:

      • tortadara csokoládés

      Elkészítés:
      1. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tepsi aljába szabott sütőpapírt teszek.
      2. A piskótához a tojásokat szétválasztottam és a fehérjét kemény habbá vertem gépi habverővel.
      3. Beleszórtam apránként a cukrot és tovább habosítottam. Kellőképpen legyen kemény, de szép sima legyen a hab, a cukorszemcsék oldódjanak fel benne. 
      4. Végül a tojások sárgáját is belekevertem egyesével. Még kb 3 percig hagytam a gépet dolgozni.
      5. A lisztet óvatosan kevertem bele. Egyenletesen keveredjen el a liszt. Buborékos, habos legyen a tészta állaga a bele dolgozott levegőtől.
      6. Beleöntöttem a tepsibe a tésztát, elsimítottam.
      7. Mérsékelt hőfokon sütöttem készre kb 25 perc alatt a piskótát.
      8. Rácsra borítottam, lehúztam a sütőpapírt és hagytam kihűlni.
      9. A porcukrot a vajjal habosra kevertem és ízesítettem a vaníliával, majd beledolgoztam robotgéppel a túrót is.
      10. Rákentem a piskótára egyenletesen a túrós krémet és hűtőbe tettem.
      11. A pudingot a gyümölcslével sűrűre főztem és hagytam kicsit hűlni.
      12. A túrókrém tetejére simítottam a pudingot és ismét hűtőbe tettem.
      13. A tejszínhabot is kemény habbá vertem a vaníliás cukorral és a megszilárdult puding tetejére simítottam és megszórtam tortadarával.
      14. Kockára vágva kínáltam.









      2015. szeptember 17., csütörtök

      Lássunk világot a konyhában! - 1.LVK!

      Nagyon élveztem a Szakácsmustra és a Blogkóstoló háziasszonyi feladatait. Ezért arra gondoltam indíthatnék egy újabb láncot, egy újabb játékot, amiben örömünket lelhetjük, kilhetjük kreatív énünket is.Van már játék arra, hogy megismerjük egymást, a híres szakácsokat vagy bizonyos témában készítünk finomságokat.

      Olyan nincs (tudtom szerint), ahol nemzetek, országok, tájegységek ételeit, ízvilágát ismernénk meg. Manapság mindenki próbált már ki olasz, kínai, mexikói ételeket. Ezek azt hiszem a leggyakoribbak. Kicsit bővíteni kellene az ismereteinket.
      Ezért most meghirdetem az első kört!

      Az LVK 1. témája pedig legyen az erdélyi konyha!
      Nem hiszem, hogy ördöngös feladat elé állítanálak benneteket!
      Lehet teljesen eredeti recept, de akár saját ötlet is. Akkor persze ügyeljünk arra, hogy olyan fűszereket, alapanyagokat használjunk, ami az erdélyi ízekre jellemzőek.

      Bárki jelentkezhet!
      A határidő lejárta előtt tedd fel a blogodra a bejegyzést, majd küld el a linket és egy kiválasztott fotót az email címemre. 
      Ha nincs blogod, akkor küld el a receptet is emailben a fotóval együtt.

      Ahová az emaileket várom:
      sasdi.melinda@gmail.com

      Receptek beküldési határideje:
      október 31.


      "Erdélyben hihetetlen választékos a zöldfűszerek használata, leggyakrabban kaporral, tárkonnyal, kakukkfűvel, petrezselyemmel, lestyánnal, rozmaringgal, majoránnával, bazsalikommal, köménymaggal, borókabogyóval és korianderrelízesítenek. Ritkábban, de szívesen használják még a zsályát, a sáfrányt, a szurokfüvet, más néven oregánót.
      Az ízesítés mellett külön is fogyasztják a tormát és a mustárt."

      (Innen)


      Gombás-aszalt szilvával töltött csirke




      Gombás-aszalt szilvával töltött csirke


      Hozzávalók:

      • 1 kg-os egész csirke
      • bors
      • 8 dkg vaj

      Töltelék:

      • 15 dkg barna champion
      • 2 ek olaj
      • 1 zsemle
      • 1 tojás
      • 1,5 dl tej
      • bors
      • 1-1 csokor petrezselyem és korriander zöld
      • 1 fej vöröshagyma
      • 1 gerezd fokhagyma
      • 5 dkg aszalt szilva

      Elkészítés:

      1. A csirkét kivül belül sóztam, borsoztam. A bőrét fellazítottam és vajat masszíroztam alá. Állni hagytam.
      2. A zsemlét beáztattam a tejbe, majd jól kinyomkodtam.
      3. A töltelékhez kevés olajon megpirítottam az apróra vágott hagymát, fokhagymát. Hozzáadtam a felszeletelt gombát. Kicsit pároltam, közben sóztam, borsoztam.
      4. Apróra vágott petrezselymet és korriander levelet adtam hozzá, majd a felkockázott szilvát és a zsemlét.
      5. Alaposan kikevertem, végül a tojást is belekevertem, Levettem a tűzről és hagytam picit hűlni.
      6. A csirkébe töltöttem, amit egy tepsibe tettem. Öntöttem mellé 1,5 dl vizet és lefedtem alufóliával.
      7. 180 fokos sütőbe tettem és kb 1 órát pároltam, majd a fóliát levéve pirosra sütöttem.


      Tejberizs karamellszósszal




      Tejberizs karamellszósszal

      Hozzávalók:

      • fél csésze rizs
      • 4 dl tej
      • 1 ek cukor

      Karamellszósz

      • 3 ek cukor
      • 1,5 dkg vaj
      • 2-3 ek tejszín

      Elkészítés:

      1. A tejet egy lábosban felforraltam, majd beleszórtam a rizst.
      2. Megvártam,hogy felforrjon, majd takarékon puhára főztem.Hagytam,hogy minél több tejet magába szívjon. Mikor levettem a tűzről belekevertem az egy evőkanálnyi cukrot.
      3. A szószhoz a cukrot felolvasztottam kis lángon egy lábosban. Mikor szép árnyalata van már a karamellnek,hozzáadom a vajat. Simára keverem és végül a tejszínt is. Hagyom, hogy besűrűsödjön és együtt tálalom.
      4. Forrón tányérba merem és karamellel ízesítem.


      24. Blogkóstoló összefoglaló

      Örömmel zártam le a játékot és nagyon remélem a következő kör is ennyire jó lesz.
      Nagy élvezettel olvastam a bejegyzéseiteket a 24. Blogkóstoló kapcsán. Sokféle finomság született remélem mindenki megelégedésére.
      Nézzük hát a csodás recepteket sorsolási sorrendben:

      Márti a hogymegtudjuknézni blog írója egy csodás tortát kerekített Konyhavirtuóz joghurtos gyümölcsös túródesszertjéből. Hát én is elfogadtam volna belőle egy szeletet. :)

      Konyhavirtuóz  ChefTündér blogjáról választott egy egyszerű receptet. Nevezetesen egy felfújtat, ami brokkolival készül.


      De nem ez volt az egyetlen recept,amit Konyhavirtuóz elkészített. Elnézte ugyanis kitől kellene receptet választania és először Martinellitől az Egészséges ételek blog szerzőjétől választott egy Pizza szószt.


      ChefTündér Vanilintől választhatott valami finomságot. A választása egy Lekváros-túrós lepényre esett. A fotó alapján biztosan nagyon finom.


      Vanilin a Süss Vanilinnel blog szerzője Kisildi oldaláról választhatott. 
      Meggyes-krémes szalakális szelet mellett döntött. Én nagyon szeretem a szalakális tésztájú süteményeket,mert mindig nagyon finomak,így ezt a receptet jegyzem magamnak,hogy majd elkészíthessem. :)

       Kisildinek Bogi Vöröskaktusz diétázik blogját sorsolta fortuna. Ő pedig egy reform elkészítésű Zabpelyhes szilvás gombócot választott. Nekem a reform elkészítésű receptek mostanában nagyon beválltak, érdemes őket kipróbálni.


      A másik választott receptje pedig Kukoricaleves csípős kolbásszal
      Jön a hűvös idő,igazán melengető lehet ez a leves.


      Bogi a Vöröskaktusz diétázik blog szerzője Zsuzsa GasztroBaráth oldaláról paleosított egy csokipuding receptet. Kókuszos csokipuding kókuszcsókkal (paleo)


       Zsuzsa a GasztroBaráth blog szerzője Simone gasztroságai oldalról hozott receptet.
      Dán kuglóf, ami nagyon jól néz ki. Imádom a kuglófokat, csak túlságosan ritkán készítek.



      Lívi a Simone gasztroságai szerzője egy Barackos gyümölcslepény receptjét készítette el Márti M Legyünk egészségesek blogjáról.
      Erre szokták mondani,hogy egyszerűen finom.


       Márti M Legyünk egészségesek blog szerzője először tőlem készített egy kekszet, mert a neki sorsolt blogon nem talált olyan receptet, amit kipróbált volna. Ez csak a felhasznált alapanyagok miatt volt.Aztán ez is megoldódott.

      Kávés fűszeres keksz a Habverő és fakanálról


      A neki sorsolt blog pedig Pitelány Tűpárna és habverő blogja, ahol végül egy kis segítséggel talált hagyományos recepteket is. Köménymagos kifli készült végül.


      Pitelány Tűpárna és habverő blog szerzője Tortafüggő Marisztól választott mindjárt két receptet is.
      Az első egy keksz, ami Rizslisztes-tökmagos


      A második pedig a Túrós dallam



      Tortafüggő Marisz Tímeától a Brioche blog szerzőjétől készített egy Áfonyás túrótortát.
      Áfonya és túró nagyon jó kombináció. Ráadásul nagyon jópofán néz ki,hogy ilyen pöttyös.



      Tímeának a Brioche blog szerzőjének engem sorsolt a szerencse. Egy Reform kukoricadarás túrógombócot választott, amit mézes fűszeres sült rebarbarával tálalt. Ő is azt mondja, amit én. Érdemes kipróbálni, főleg annak, aki eddig sikertelenül próbált túrógombócot készíteni.




      Én a Habverő és fakanál szerzője sem egy receptet próbáltam ki. Először a nekem sorsoltat mutatom.
      Már nem először készítek Flórától az Ízek és élmények blog szerzőjétől valami finomságot. Most kettőt is választottam.

      Az egyik a Chokito

      A másik a Joghurtos pite


      A harmadik recept Pitelánytól a Tűpárna és habverő blog írójától van.
      Nem akartam, hogy ne készüljön tőle recept, de aztán mindketten ugyan azt választottuk. :D



      Flóra az Ízek és élmények blog szerzője Tétova ínyenctől választotta egy Svéd madulatortát
      Annyira jól néz ki,hogy már az is bűnözésnek számít. :)


      Tétova ínyenc egy Reform kölessütemény receptet választott Kincsesbarlang blogról. Nagyon érdekes receptnek tűnik, szívesen megkóstolnám.


      Judit a Kincsesbarlang blog szerzője Anitól, a A parókia konyhájából  Aranygaluskát készített. A kelt tészták közül nálam az elsők között készült annó valamikor régen. :)



      Ani, a A parókia konyhája szerzője Süni Sünisüti blogjáról készített egy gyönyörű Raffaello tortát


      és egy Uborkakrémlevest.


       Süni Sünisüti blog szerzője Andi Xsara blogjáról készített
      egy Mangó smoothiet. Imádom a smoothiekat, főleg a gyümölccsel készülteket.



      Andi Xsara Xsara, próbálkozásaim a konyhában akokidli tortái és... blogról választotta a Fahéjas szilvás szeletet kardamommal



      Ildikó az akokidli tortái és... blog szerzője Sherpa konyhájából hozott egy egyszerű receptet.
      Baconba csavart burgonya. Már én is nézegettem több oldalon ezt a receptet.


      Sherpa konyhája Olgistól hozott egy finom süteményt a Zselés szeletet


      Olgis a Bloggeranyó szerzője Okkitól az Abroszra való blog szerzőjtől hozott receptet. Áfonyás, lisztmentes csokis kekszet.


      Okki az Kipróbált és bevált receptek blog írója Mézeskalács konyhájából hozott egy Sós háromszögek receptet.Nagyon jól néz ki.



      Mézeskalács konyhája blog írója Évától a Takarékos konyha írójától hozott finomságot.Örök klasszikus.



       Éva a Takarékos konyha írója az utolsó a sorban, akitől fotót osztok meg. De ő volt az első aki receptet küldött. Ő Márti a hogymegtudjuknézni blog szerzőjétől választhatott.


      A másik Házi zsömle




      Három jelentkező is akadt a következő Blogkóstoló lebonyolítására. Nehéz döntés volt, de megszületett.

      A következő forduló háziasszonya:
      Andi Xsara, a Xsara, próbálkozásaim a konyhában blog írója.

      Nagyon szépen köszönöm a részvételt és hogy ismét kitettetek magatokért!
      Találkozzunk a következő körben is!